Turizmus Világnapja
A turizmus nem csak a turisták ügye
Gondolatok a Turizmus Világnapján a helyi felelősségvállalásról
Szeptember 27. a Turizmus Világnapja. Ez a nap sokkal többről szól, mint úti célokról, vendégéjszakákról, programokról vagy a látogatók számáról. A turizmus ugyanis nem egyszerűen azt jelenti, hogy emberek elutaznak valahova. A turizmus kapcsolat az érkező és az ott élő között, kapcsolat a táj és a gazdaság között, kapcsolat a jelen döntései és a jövő lehetőségei között.
Éppen ezért a turizmusról nemcsak a turisztikai szakembereknek, a szolgáltatóknak, az önkormányzatoknak vagy a helyi attrakciók működtetőinek kell gondolkodniuk. A turizmus mindannyiunk közös ügye, akik egy turisztikailag fontos településen, térségben vagy régióban élünk.
Mi is a turizmus valójában?
A turizmus egy térség számára lehetőség. Munkahelyeket teremthet, erősítheti a helyi vállalkozásokat, hozzájárulhat az utak, közterületek, kulturális intézmények és közösségi szolgáltatások fejlődéséhez. Láthatóvá és értékessé tehet olyan természeti, kulturális és történelmi örökséget, amely egyébként talán kevés figyelmet kapna.
De a turizmus nem önmagában a látogatók fogadását jelenti. Azt is jelenti, hogy milyen környezetbe érkeznek. Milyen képet mutatunk a településünkről. Hogyan bánunk a tájjal, az épített örökséggel, az erdőkkel, a vizeinkkel és egymással.
Egy térség nem attól lesz vonzó, hogy sok reklám készül róla. Attól válik valóban élhető és látogatható hellyé, ha a mindennapokban is működik: tiszták a közterületei, gondozottak az értékei, biztonságosak a kirándulóhelyei, és az ott élők magukénak érzik a környezetüket.
A turizmus tehát nem kirakat. A turizmus maga a hely, annak valódi állapota és az ott élő közösség hozzáállása.
Kell-e turisztikai szakembernek lennünk ahhoz, hogy felelősséget vállaljunk?
Nem. Ahhoz, hogy valaki felelősen viszonyuljon a környezetéhez, nem szükséges turisztikai végzettség. Nem kell szakértőnek lennünk ahhoz, hogy ne dobjuk el a szemetet, ne hordjuk ki a hulladékot az erdőbe, és ne tekintsük a természetet ingyenes, következmények nélküli lerakóhelynek.
A helyi felelősségvállalás nem szakmai kérdéssel kezdődik, hanem alapvető emberi és közösségi hozzáállással. Azzal, hogy felismerjük: amit a saját környezetünkkel teszünk, az nem marad kizárólag a mi magánügyünk.
Egy erdőbe kihordott hulladék nem egyszerűen egy kupac szemét. Szennyezi a talajt és a vizet, veszélyezteti az állatokat, rontja a táj képét, és hosszú időre meghatározza azt a helyet, amelyet mások pihenésre, kirándulásra, feltöltődésre keresnek fel. A következményeket nem feltétlenül az látja, aki a hulladékot elhelyezte. Megfizeti azonban a természet, a közösség, a település és végső soron a következő nemzedék.
A helyi lakosok is a turizmus szereplői
Sokan úgy gondolják, hogy a turizmus a szállások, éttermek, idegenvezetők, rendezvényszervezők és attrakciók feladata. Ők valóban fontos szereplők, de nem kizárólagos szereplői a folyamatnak.
Aki egy turisztikai térségben él, az akkor is hatással van a turizmusra, ha soha nem dolgozott a vendéglátásban. A helyi lakos a mindennapi viselkedésével megmutatja, milyen közösség fogadja az érkezőket. A tiszta utca, a gondozott környezet, a természet iránti tisztelet, a segítőkészség és a helyi értékek megbecsülése mind hozzátartozik ahhoz az élményhez, amelyet egy látogató hazavisz.
Ezért nemcsak azt kell megkérdeznünk, hogy mit kínálunk a turistáknak. Azt is meg kell kérdeznünk: milyen helyet építünk magunknak és a gyermekeinknek?
Mert a jó turizmus nem a helyiek ellenében fejlődik. Nem az a célja, hogy egy település csak a látogatók számára legyen rendezett, szép és élhető. A fenntartható turizmus alapja éppen az, hogy az ott élők számára is jobb életkörülményeket teremtsen.
A hulladék az erdőben: több mint környezetszennyezés
Ma reggel kimentem az erdőbe. Tudtam, hogy ezt a területet régebben szemétlerakóként használták. Mégis különösen elszomorító volt azt látni, hogy friss hulladéklerakás is megjelent.
Vajon hogyan jut el valaki odáig, hogy a saját szemetét kivigye az erdőbe? Hogyan lehet úgy gondolni erre, mintha a történet ott véget érne, hogy „kivittem, és kész”?
Nem ott ér véget.
Ott kezdődik a kár. A hulladék bekerül a természet körforgásába, mérgezi és pusztítja az élővilágot, rontja a táj értékét, és azt az üzenetet közvetíti mindenkinek, aki arra jár, hogy ez a hely nem fontos. Pedig gyönyörű vidéken élünk. Olyan térségben, amelynek természeti adottságai, kulturális értékei és közössége komoly lehetőségeket hordoznak.
Sokan dolgoznak azért, hogy ez a régió élhetőbb, fejlődőbb és biztosabb jövőt kínáló térség legyen. Fejlesztenek, szerveznek, bemutatnak, vendégeket fogadnak, programokat hoznak létre, és igyekeznek megmutatni mindazt, amire büszkék lehetünk.
De mit lát az a turista, akit kiviszünk az erdőbe, és ott szeméthalmokkal találkozik?
És mit érzünk mi, akik nap mint nap itt élünk?
A turizmus hitelessége helyben dől el.
Nem várhatjuk el a turistáktól, hogy tiszteljék a környezetünket, ha mi magunk nem óvjuk meg. Nem kérhetjük számon a látogatókon a felelősségteljes viselkedést, ha helyben akadnak olyanok, akik a természetet hulladéklerakónak tekintik.
A turizmus hitelessége nem a szórólapokon és a közösségi médiában dől el. Helyben dől el. Az erdei ösvényeken, a patakpartokon, a települések utcáin, a kirándulóhelyeken és azokban a döntésekben, amelyeket akkor hozunk, amikor senki nem figyel.
Egy térség lentről is tud építkezni. Sőt, hosszú távon csak akkor tud tartósan fejlődni, ha a fejlődésnek van helyi alapja, helyi akarata és helyi felelőse. Ehhez azonban nem elég a pályázat, a beruházás vagy a marketing. Szükség van közösségi normákra is.
Arra, hogy természetes legyen: nem szemetelünk.
Arra, hogy szóvá tesszük, ha valaki kárt okoz.
Arra, hogy vigyázunk arra, amit másoknak is szeretnénk megmutatni.
Arra, hogy megértsük: a környezet védelme nem valamelyik intézmény, önkormányzat vagy civil szervezet kizárólagos feladata. Mindannyiunk felelőssége.
Nemcsak várjuk a turistákat, hanem méltó helyet is kínálunk nekik
A Turizmus Világnapja jó alkalom arra, hogy ne csak az ideérkező vendégekről beszéljünk, hanem saját szerepeinkről is. Arról, hogy a turistákat nem elég várni. Méltó környezetet is kell kínálnunk nekik.
Ez pedig nem azt jelenti, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Azt jelenti, hogy felelősen bánunk azzal, amink van. Hogy nem hagyjuk magára a problémákat. Hogy nem mondjuk azt: „nem az én dolgom”.
Mert ha mindenki így gondolkodik, akkor végül senki sem lesz a felelősség.
A turizmus akkor lehet valóban a fejlődés és a helyben maradás egyik eszköze, ha közben nem éljük fel azt a természeti és kulturális örökséget, amelyre az egész ágazat épül. A gyermekeinknek és unokáinknak nemcsak működő gazdaságot, hanem használható, élhető bolygót is szeretnénk örökül hagyni.
Ezért a mai napon nemcsak azt érdemes megkérdeznünk, hogy mit tehet még a turisztikai szakma, az önkormányzat vagy a helyi attrakciók működtetője.